Így veheted sikerrel a pályakezdéssel járó akadályokat!

Így veheted sikerrel a pályakezdéssel járó akadályokat!

A pályakezdők élete sokszor nem egyszerű, hisz az iskolapadból kilépve teljesen új típusú kihívásokkal találják szembe magukat a munkaerőpiacon. Persze sokak már az iskolaévek alatt is gyűjtenek némi munkatapasztalatot a különböző diákmunkákon keresztül, ugyanakkor az általánosságban mégis elmondható, hogy a főállású munkavállalás és az úgymond nagybetűs élet számukra is sok újdonságot tartogathat. Ebből adódóan nem csoda, hogy vannak bizonyos jellegzetes hibák, amelyeket rendre elkövetnek a pályakezdők mind az álláskeresés, mind pedig a munkavállalás során. A következőkben ezek elkerüléséhez és kiküszöböléséhez szolgálunk néhány jótanáccsal!

Alapozd meg a karriered már az iskolai évek alatt

Nulladik jótanácsként is értelmezhető, hogy már az iskolaévek alatt törekedj arra, hogy munkatapasztalatokat szerezz és minél több területen kipróbáld magad. A diákmunkák egyik legnagyobb előnye, hogy rendkívül rugalmasak, azaz a beosztásodat könnyedén össze tudod egyeztetni az órarendeddel, gyakorlatilag akkor dolgozol, amikor ráérsz. Emellett pedig kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy szakmai tapasztalatokat gyűjts, új embereket ismerj meg és nem utolsó sorban pénzt keress. Természetesen Kecskeméten is megvan minden esélyed arra, hogy munkát találj diákként, ennek feltételeiről és módjáról itt írtunk részletesebben:

https://kecskemetallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/1091/diakkent-is-jo-lehetosegek-nyilnak-a-munkavallalasra-kecskemeten

Már fiatalon kezd el építeni a kapcsolati hálód

A kapcsolati hálód több szempontból is a hasznodat szolgálhatja a karriered során, így érdemes minél előbb nekilátnod a kiépítésének. A szakmai ismeretségeden keresztül például olyan álláslehetőségekről is értesülhetsz, amelyek egyébként nem kerülnének meghirdetésre a különböző állásportálokon. Sok cég ugyanis mielőtt meghirdetne egy pozíciót, a munkavállalói körében érdeklődik afelől, hogy tudnának-e valakit ajánlani ismeretségükből az adott munkakörre. Nagy előnye továbbá a kiterjedt kapcsolati hálónak, hogy ily módon bizonyos „rejtett” információk birtokába kerülhetsz például az adott cég működésével, hétköznapjaival kapcsolatban, valamint megbizonyosodhatsz a vállalatnál alkalmazott bértábláról is, ami különösen hasznos lehet a bérigényed meghatározásakor. A hatékony bértárgyalással kapcsolatban egyébként itt fogalmaztunk meg jótanácsokat:

https://kecskemetallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/1162/hogyan-targyaljunk-a-fizetesunkrol-az-allasinterju-soran

Persze ezeket olvasva jogosan merülhet fel benned a kérdés, hogy miként kezdj neki a kapcsolatépítésnek, vagy divatos szóval networkingnek. Az ezzel kapcsolatos lehetőségek mára már megsokszorozódtak, köszönhetően annak, hogy az offline mellett az online térben is minden esélyed meg van arra, hogy szakmai kapcsolatokra tegyél szert. Ehhez érdemes lehet például regisztrálnod LinkedIn-re, ami kvázi egy közösségi portál a munkavállalók számára. Miután elkészítetted a profilod, kezd el követni a számodra érdekes szakmai tartalmakat és kommentelj, illetve mutass aktivitást olyan témákban, amelyek ahhoz a területhez kötődnek, amiben el szeretnél helyezkedni. Emellett pedig ne feledkezz meg a hagyományos, vagyis az offline módszerekről, azaz járj előadásokra, szakmai fórumokra, szemináriumokra.

Válj tudatos és felkészült álláskeresővé

Keress állást Kecskeméten vagy bárhol máshol az országban, a sikerességedet leginkább tudatossággal alapozhatod meg. Ehhez fontos az alapos önismeret is, vagyis, hogy tisztában légy érdeklődési köröddel, kompetenciáiddal, erőségeiddel és gyengeségeiddel, hisz eszerint tudod majd kiszűrni azokat az állásokat, amelyekben valóban helyt tudnál állni és amelyekben jól is éreznéd magad.

Tippek pályakezdőknek

Fontos továbbá, hogy az álláskeresésedbe egyfajta rendszert vigyél mind az ehhez használt platformok, mind pedig a pályázás módjának és gyakoriságának tekintetében. Utóbbi alatt azt értjük, hogy minden jelentkezéshez készíts az adott pozícióra szabott önéletrajzot, és ne megfontolás nélkül küld ki ugyanazt a CV-t valamennyi szembejövő pozícióra. Az önéletrajz megírása kapcsán pedig ne legyenek aggodalmaid, hisz pályakezdőként is minden lehetőséged megvan arra, hogy minőségi dokumentumot készíts. Ehhez útmutatóként szolgálhat az alábbi cikk:

https://kecskemetallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/1124/nehezseget-okoz-palyakezdokent-az-oneletrajz-megirasa-ime-nehany-jotanacs

Maradj magabiztos

Ne feledd, hogy az álláskeresés sokszor nem éppen a legegyszerűbb folyamat, könnyen előfordulhat, hogy érnek majd kudarcok ennek során. Nem szabad azonban hagynod, hogy mindez a kedvedet szegje és elkezdj kételkedni önmagadban. Fogd fel inkább tanulási folyamatként, és keresd azokat a lehetőségeket és módszereket, amelyek hatékonyabbá tehetik az álláskeresésed.  

 

KecskemetAllas.hu / N.G.