Nehézséget okoz pályakezdőként az önéletrajz megírása? Íme néhány jótanács!

Nehézséget okoz pályakezdőként az önéletrajz megírása? Íme néhány jótanács!

A pályakezdők számára gyakran szokott gondot jelenteni az önéletrajzuk elkészítése, mivel tapasztalat híján nem igazán tudják megtölteni tartalommal. Legalábbis azt hiszik, hogy nem tudják. Az önéletrajz ugyanis sok olyan információt elbír – főleg a pályakezdőké –, amikről elsőre nem is hinnénk, hogy helyek kaphatnak a CV-ben. Ily módon pedig a fiatal, a munka világába csak most kilépni készülő munkavállalók is bővíthetik, színesíthetik ezen dokumentumukat. A következőkben ezekre az információkra hozunk példákat, valamint számos egyéb jótanáccsal is szolgálunk az önéletrajz elkészítésével kapcsolatban.

Fontos: figyelj a felépítésre!

Ez a jótanács gyakorlatilag független attól, hogy pályakezdő önéletrajzról van szó vagy sem. A szerkezeti felépítés minden esetben rendkívül fontos, ugyanis sok kecskeméti cégnél sincs ideje a HR-nek arra, hogy hosszasan bogarássza a beérkezett CV-ket. Mindössze néhány perc jut egy-egy önéletrajzra, tehát ebből kifolyólag kiemelten fontos, hogy egy jól átlátható, strukturált dokumentumot készíts, ami gyakorlatilag vezeti a szemet. Egy hatékony felépítés lehet például az alábbi: személyes adatok, tanulmányok/végzettségek, szakmai tapasztalatok, készségek, személyes kompetenciák, egyéb információk. Az alábbi cikkben részletesen is összefoglaltuk, hogy mik kerülhetnek ezen szekciókba:

https://kecskemetallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/1098/a-versenykepes-oneletrajz-legfobb-ismervei

Mi számít szakmai tapasztalatnak?

Fontos tudnod, hogy pályakezdőként akár a korábbi diákmunkáidról, önkéntes munkáidról, rövidebb gyakornoki pozícióidról is bátran írhatsz az önéletrajzodban. A pályakezdők esetében ugyanis sokszor a munkáltatók nem is kimondottan az elvégzett munka jellegére kíváncsiak, hanem arra, hogy mit tanultál ez alatt. Ezeket a korábbi tapasztalatokat tanácsos időben visszafelé haladva felsorolni, vagyis azok a tapasztalatok kerüljenek legfelülre, amelyek a legfrissebbek. Minden esetben nevezd meg a pozíciót, valamint néhány rövid mondatban akár össze is foglalhatod, hogy pontosan mi volt a feladatot ezekben a munkakörökben. Ha pedig még nem rendelkezel, de szívesen szereznél diákmunkásként tapasztalatot Kecskeméten, akkor az alábbi cikk lehet a segítségedre:

https://kecskemetallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/1091/diakkent-is-jo-lehetosegek-nyilnak-a-munkavallalasra-kecskemeten

Az iskolai sikereiddel feldobhatod a CV-d!

Sok munkáltató értékeli a pályakezdő pozíciók esetében, ha a jelentkező a tanulmányai során sikereket ért el. Ha tehát vannak tanulmányi versenyeken elért jelentősebb sikereid, azokról semmiképpen se feledkezz meg az önéletrajzod írása során! Emellett fontos információ lehet az is, ha esetleg tagja voltál valamilyen iskolai szövetkezetnek, klubnak vagy szakkörnek. Ne feledkezz meg továbbá azokról az eseményekről sem, melyekben esetleg szervezői feladatokat láttál el. Az ennek során megtanultakat ugyanis jó eséllyel a munkaerőpiacon is hasznosítani tudod majd – és ezt természetesen a munkáltatók is tudják.

Még inkább kitűnnél? Írj motivációs levelet az önéletrajzod mellé!

Önéletrajz

Ha úgy érzed, hogy lenne még mondanivalód, ugyanakkor ezt az önéletrajz kötöttségei nem teszik lehetőéve, mindenképpen tanácsos lehet motivációs levelet is írnod. Ez a dokumentum kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy egy még inkább átfogóbb képet adj személyiségedről és karriercéljaidról. Fontos, hogy a motivációs levél esetében is törekedj a profi megformázásra, valamint a tartalmi helyességre. Ez utóbbi alatt azt értjük, hogy bár a motivációs levél több teret enged a bemutatkozásra, akármiről itt sem lehet írni. Ennek megírásakor is vannak bizonyos tartalmi szempontok, amelyekhez érdemes igazodni. Ezekről itt írtunk részletesebben:

https://kecskemetallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/1101/hasznos-tanacsok-a-motivacios-level-elkeszitesehez

Ha pedig ezek után készen állsz belevetni magad az álláskeresésbe, akkor mindenképpen látogass el a https://kecskemetallas.hu/ főoldalára, ahol akár pályakezdő pozíciókat is találhatsz.

 

KecskemetAllas.hu / N.G.