Diákként is jó lehetőségek nyílnak a munkavállalásra Kecskeméten

Diákként is jó lehetőségek nyílnak a munkavállalásra Kecskeméten

Manapság a diákmunkák széles skálája áll a fiatalok rendelkezésére, amit nagyon sokan ki is használnak. A nyilvánvaló anyagi indíttatások mellett sokakat az is motivál, hogy mielőbbi valós munkatapasztalatokat szerezzenek, hisz így később, mikor már főállású munkavállalóként lépnének ki a munkaerőpiacra, sokkal könnyebb dolguk lesz az elhelyezkedést illetően. Ezen felvetés abszolút helytálló is, vagyis a pályakezdés során sokkal jobb pozícióból indulnak azok, akik előtte diákként már aktívan tevékenykedtek. Diákmunkák vállalására egyébként Kecskeméten is rengeteg lehetőség nyílik, hogy hogyan és milyen feltételek mellett, az cikkünk további részében derül ki!

Kik vállalhatnak diákmunkát?

A diákok legnagyobb részben iskolaszövetkezeteken keresztül dolgoznak, hiszen ez a legkedvezőbb mind a munkavállaló, mind a munkáltató számára. Jogi értelemben az ily módon tevékenykedők azok, akiket diákmunkásoknak tekintünk. Az iskolaszövetkezetekkel kapcsolatban azt érdemes tudni, hogy egyfajta közvetítő szerepet töltenek be a cégek és a tanulók között, azaz állásokat kínálnak és segítik a fiatalok elhelyezkedését a partnercégeknél.

Az iskolaszövetkezeteknek nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok lehetnek a tagjai, akik akár passzív félévükben is dolgozhatnak ilyen formában, amennyiben még nem töltötték be a 25. életévüket. Fontos tudnivaló továbbá, hogy a legtöbb iskolaszövetkezet a 16 évnél idősebb diákok közvetítésével foglalkozik, és egészen 18 éves korig ehhez szülői hozzájárulás szükséges. A belépéshez általában az alábbi dolgok kellenek: érvényes nappali tagozatos diákigazolvány, iskolalátogatási igazolás, személyi igazolvány, lakcímkártya, adószám, bankszámlaszám, TAJ szám, 18 évnél fiatalabb diák esetében szülői aláírás. Egyes irodáknál pedig akár tagdíj befizetésére is szükség lehet.

Miért éri meg diákmunkát vállalni?

A diákmunka egyik legnagyobb előnye, hogy már egészen korán lehetőséget biztosít a fiatalok számára a munka világával való megismerkedésre. Többek között megtudhatják mit jelent egy ledolgozott műszak, hogyan alkalmazkodhatnak a csapatmunkához, és hogy milyen, az iskolapadban egyébként nem tapasztalható felelőségekkel jár a munkavégzés. Eközben értékes kapcsolatokat is kialakíthatnak diáktársakkal, főállású munkatársakkal, de akár vezetőkkel is.

A diákmunka egyik legfőbb előnye továbbá maga a szakmai tapasztalat megszerzésének a lehetősége. Manapság ugyanis a diákok akár a tanulmányaikkal összhangban lévő pozíciókban is elhelyezkedhetnek, ahol akár későbbi főállású karrierjüket is megkezdhetik. Ha ez esetleg mégsem alakulna így, az önéletrajzukban akkor is rendkívül jól fog mutatni ez az időszak releváns szakmai tapasztalatként, és hatalmas előnyt jelenthet a többi pályakezdővel szemben.

Végezetül pedig nem mehetünk el természetesen az anyagiak mellett sem. Annak köszönhetően ugyanis, hogy a diákok saját keresetre tesznek szert, enyhíthetik szüleik terheit, továbbá megkezdhetik önállósodásukat. Sokszor nem is gondolnánk mennyi kiadással járhat a diákélet, beleértve esetlegesen az albérletet, tandíjat vagy akár a szórakozást. Ezeket a diákok általában a szüleik segítségével finanszírozzák, akiknek nagy segítséget jelenthet, ha az előbb felsoroltak egy részét saját keresete révén magára tudja vállalni gyermekük. Összességében tehát a diákmunka egy jelentős lépés is egyben a felnőtté válás felé.

Milyen diákmunka lehetőségek elérhetőek Kecskeméten?

Amint azt a korábbiakban megfogalmaztuk, a diákmunkához diákszövetkezeti tagság szükséges, amik természetesen Kecskeméten is megtalálhatóak. Érdemes közülük kiemelni például a Meló-Diák Iskolaszövetkezetet, akik országos lefedettséggel rendelkeznek, és az alkalmi munkák mellett, hosszútávú elhelyezkedést biztosító munkalehetőségeket is kínálnak. Multinacionális cégekkel és kisebb vállalatokkal egyaránt partneri kapcsolatban állnak, tehát gyakorlatilag minden diák megtalálhatja az érdeklődési körének és a személyiségének megfelelő munkahelyet. Részletek:

https://www.melodiak.hu/irodak/melo-diak-kecskemet

kecskeméti diákmunkák

Számos lehetőség nyílhat továbbá a szintén országos hálózattal rendelkező Fürge Diák Iskolaszövetkezetnél, ahol a különböző fizikai munkák mellett irodákban is van mód munkát találni. Ezenkívül szoros együttműködésben állnak a McDonald’s gyorséttermeivel, ami jó sanszot kínál a gyors elhelyezkedésre viszonylag könnyen megtanulható munkakörökben. További információk:

https://www.furgediak.hu/diakmunka?megye=3&varos=1516

Érdemes lehet továbbá figyelemmel kísérni a https://kecskemetallas.hu/ főoldalát is, ahol akár a diákok is találhatnak számukra érdekes (pl. részmunkaidős) lehetőségeket.

 

KecskemetAllas.hu / N.G.