Hibák, amik elrontják az önéletrajzot

Hibák, amik elrontják az önéletrajzot

Az önéletrajz a pályázati anyag legfontosabb dokumentuma, így az ebben elkövetett hibák könnyen az elutasításunkat eredményezhetik. Ennek hallatán felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mégis hol lehet egy önéletrajzzal kapcsolatban hibázni, hisz elkészítése a legtöbbek számára nem jelent túlzott kihívást. A választ ugyanakkor nem lehet egyetlen mondatba belesűríteni, hanem sokkal inkább érdemes pontokba szedve végig tekinteni a potenciális hibázási lehetőségeket. A cikk tovább részében ezt fogjuk tenni!

Hanyag szerkesztés, átláthatatlanság

Az önéletrajznak egy jól strukturált, igényesen szerkesztett dokumentumnak kell lennie, máskülönben akár az is kérdéses lehet, hogy a HR elolvassa-e egyáltalán. Sok esetben ugyanis annyi jelentkező van egy-egy pozícióra, hogy a HR-nek nincs ideje arra, hogy a beküldött önéletrajzok mindegyikét részletekbe menően elemezze. Ily módon pedig általában azok a CV-k hullanak ki először a rostán, amelyek már ránézésre sem túl bizalom gerjesztőek. Érdemes tehát egy jól átlátható, a szemet szinte vezető dokumentum elkészítésére törekedni, aminek megvalósításához jótanácsokkal az alábbi cikk szolgálhat:

https://kecskemetallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/1098/a-versenykepes-oneletrajz-legfobb-ismervei

Sok helyesírási hiba

Az egyik legsúlyosabb, mégis a leggyakoribb hibának tekinthetők a helyesírási hibák. Ennek megelőzése érdekében a beküldés előtt igyekezzünk többször is áttekinteni a dokumentumunkat, illetve adott esetben tanácsos lehet valamelyik ismerősünknek is elküldeni átolvasásra.  Azokhoz a szavakhoz, amelyek helyesírásával kapcsolatban bizonytalanok vagyunk, használjuk a Magyar Tudományok Akadémia ellenőrző rendszerét:

https://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/suggest

A fókusz hiánya

Egy önéletrajznak mindenképpen rá kell világítania arra, hogy pontosan melyik területhez is értünk igazán, és a szakértelmünket milyen eredményekkel tudjuk alátámasztani. A CV-ben tehát a korábbi munkatapasztalatok bemutatásakor törekedjünk arra, hogy főként az elért sikereink kapjanak hangsúlyt, és ne csak egy felsorolás legyen arról, hogy az egyes korábbi munkaköreinkben milyen feladatokat láttunk el.

Túlságosan általános

A tapasztalt HR-esek a kecskeméti cégeknél is azonnal kiszúrják azokat az önéletrajzokat, amelyek amolyan „lesz, ami lesz” alapon lettek beküldve. Ilyenkor feltételezhető az is, hogy a pályázó nem csak az adott vállalat hirdetését pályázta meg, hanem kvázi körbe küldte az önéletrajzát az aktuálisan hirdető cégek között. Ez azonban hatalmas hiba, és a legtöbb esetben az ily módon történő jelentkezés visszajelzés nélkül, vagy elutasítással zárul.

Önéletrajz íráskor ugyanis rendkívül fontos, hogy az adott pozíció követelményeire szabjuk a dokumentumot, azaz olyan tapasztalatainkat, képességeinket és tulajdonságainkat emeljük ki, amelyek összhangban állnak az álláshirdetésben leírtakkal. Persze az önéletrajz keretei viszonylag kötöttek ehhez, így érdemes lehet motivációs levelet is írni, amivel kapcsolatban itt fogalmaztunk meg néhány jótanácsot:

https://kecskemetallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/1101/hasznos-tanacsok-a-motivacios-level-elkeszitesehez

Túlzások, füllentések

Annak ellenére, hogy az önéletrajzunk egyben egyfajta marketinget is jelent önmagunk mellett, igyekezzünk ne túlzásokba esni. Ez azt jelenti, hogy semmi esetre se állítsunk olyan dolgokat magunkról, amelyeknek nincs valóságalapja. Az ilyen kisebb-nagyobb füllentések ugyanis előbb-utóbb úgyis kiderülnek, ha nem az állásinterjún, akkor a munkába állásunkat követően. Az eredmény pedig ugyanaz: kellemetlen magyarázkodás.

Túl hosszú, túl rövid terjedelem

A CV írás során figyeljünk arra, hogy elkerüljük a két szélsőséges esetet annak hosszát illetően, azaz, hogy túl hosszú, vagy túl rövid legyen a dokumentum. Iránymutatásként általában az a javaslat, hogy legalább egy, maximum két oldalas terjedelemben érdemes gondolkodni az önéletrajz kapcsán.

Önéletrajz terjedelme

Ha pedig mindezek tudatában készen állunk a pályázásra, mindenképpen látogassunk el a https://kecskemetallas.hu/ főoldalára, és böngésszünk az aktuális lehetőségek között.

 

KecskemetAllas.hu / N.G.