Így tehetsz szert vámügyintézői képesítésre Kecskeméten

Így tehetsz szert vámügyintézői képesítésre Kecskeméten

A vámszedés egyike a legősibb szakmáknak, gyakorlatilag egyidős az árutermeléssel és a kereskedelemmel. Természetesen az évszázadok során számtalan változás történt a vámjogszabályokat illetően, illetve a szakma is rengeteget változott. A következőkben összefoglaljuk, hogy milyen feladatokra számíthat az, aki mostanában szeretne elhelyezkedni ebben a pozícióban, valamint bemutatjuk, hogy a kecskemétieknek milyen lehetőségeik vannak az ehhez szükséges ismeretek elsajátítására, szakképesítés megszerzésére.

Ezeket a feladatokat látják el a vámügyintézők

A vámügyintézők feladatai meglehetősen sokrétűek, de röviden összefoglalva azt lehet mondani, hogy a vámügyintézők azok, akik az export és import áruk vámkezelési feladataikat intézik. Ebbe beletartozik többek között a kereskedelmi partnerek szakszerű tájékoztatása is a vámszabályokról, ami azért szükséges, hogy a vámkezelés folyamata gördülékeny legyen.

Az ezt követő teendőik során végzik el a beérkező termékekkel kapcsolatos dokumentációt. Ez alatt azon papírok kiállítását értjük, amelyek rendelkeznek az áru sorsáról, illetve megállapítják a vámterhet. Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy ennek a folyamatnak az abszolválásához a vámügyintézőknek több okmányt is be kell szerezniük (pl. számlák, céges okmányok stb.), mivel a vámkezelési papírok ezek alapján kerülnek kiállításra. Ha ez megtörtént, akkor a kiállított vámkezelési papírokat elküldik a vámhatóságnak.

Ezen főbb teendők mellett az alábbiak tartoznak még a vámkezelők felelőségeik közé:

  • A termékek vámtarifaszámmal történő ellátása.
  • A vámkezelés megszervezése és felügyelete azzal a célzattal, hogy minden a megfelelő módon, időben és helyen történjen.
  • Szoros együttműködés a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal.
  • Különböző kimutatások készítése és egyéb adminisztratív tevékenységek.

További információk a vámügyintézők feladataival kapcsolatban az alábbi cikkben elérhetőek:

https://tanfolyam.hu/hogyan-lehetsz-vamugyintezo/

Milyen tulajdonságok, kompetenciák szükségesek a pozíció betöltéséhez?

Azoknak, akik ezen a pályán szeretnének elhelyezkedni, mindenképpen nagy felelősségtudattal kell rendelkezniük, mivel a munka nagy anyagi felelőséggel jár. A cégek ugyanis az ő számításaik alapján fizetik meg a vámot. Fontos tulajdonság továbbá a jó szervezőképesség is, annak érdekében, hogy a megbízókkal, illetve a hatóságokkal való együttműködés során minden időben történjen. A tulajdonságok terén emellett elengedhetetlen az önállóság és a csapatjátékos attitűd is.

Vámügyintézés

A tanult kompetenciák, képességek esetében létfontosságú a biztos számítógépes tudás, ugyanis az adatszolgáltatás ma már elektronikus úton történik, vagyis a vámügyintézőknek alapvető munkaeszköze a számítógép. Szükségük van emellett a feladataikhoz kötődő jogszabályi ismeretekre is, amelyeket fontos, hogy azok gyakori változásai miatt folyamatosan felfrissítsenek. Végezetül pedig nem mehetünk el szó nélkül a nyelvtudás mellett sem, hisz a papírokat gyakran idegen nyelven kell kitölteniük, valamint a külföldi partnerekkel, hatóságokkal való tárgyalások során is szükségük van erre a kompetenciára. A kecskeméti nyelvtanulási lehetőségekről egyébként itt írtunk részletesebben:

https://kecskemetallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/1092/nyelvtanulas-rengeteg-a-lehetoseg-kecskemeten

Vámügyintézői képzések Kecskeméten

A vámügyintéző tanfolyamokkal kapcsolatban számítani kell arra, hogy a legtöbbjük online formában indul. Ily módon indít képzést többek között a Minerva 90 Kft. is, amelyen keresztül kb. 7 hónap alatt lehet megszerezni a képesítést. Ez összességében 420 órát foglal magában, beleértve az elméleti és a gyakorlati órákat is. További részletek:

https://www.minerva90.hu/vamugyintezo-tanfolyam

Online vámügyintézői képzést indít továbbá az Alfa Kapos Képző Központ Kft. is. A tanfolyam hossza ez esetben 6 hónap, ami 450 órát foglal magában. A tananyagok elektronikusan biztosítva vannak a résztvevők számára, illetve kérdések esetén az oktatók is – ugyancsak elektronikus módon – rendelkezésre állnak. További információk:

https://alfakapos.hu/vamugyintezo-szakkepesites-online-tanfolyam/kecskemet/

Látható tehát, hogy az online képzési módszereknek köszönhetően a vámügyintézői szakma viszonylag rugalmasan elsajátítható. Fontos információ lehet továbbá az is, hogy a képesítés birtokában több munkakör is betölthető, a teljesség igénye nélkül például az alábbiak: pénzügyi asszisztens, vámügyi előadó, adózási előadó, adminisztrációs ügyintéző, szállítmányozási ügyintéző, árufuvarozói ügyintéző.

 

KecskemetAllas.hu / N.G.