Elhelyezkedési lehetőségek pénzügyi területeken

Elhelyezkedési lehetőségek pénzügyi területeken

A pénzügyi pályák az elhelyezkedési lehetőségek széles skáláját kínálják a munkavállalók számára. Jobban belegondolva ez azonban egyáltalán nem meglepő, hisz a gazdaság rendkívül sokrétű, ebből adódóan pedig szükség van különböző területekre specializálódott pénzügyi szakemberekre. A következőkben bemutatjuk, hogy melyek is ezek a területek, valamint szót ejtünk arról is, hogy Kecskeméten milyen lehetőségek vannak pénzügyi képesítésre szert tenni.

A pénzügy szakterületei

A pénzügyi területen belül alapvetően négy szakterületet különböztethetünk meg, melyek az alábbiak:

  • Hitelezéssel foglalkozó szakterület
  • Befektetéssel foglalkozó szakterület
  • Vállalati pénzügyekkel foglalkozó szakterület
  • Biztosításokkal foglalkozó szakterület

Ezek a fő szakterületek természetesen további részterületekre bonhatók. A hitelezéssel foglalkozó szakterület egyik legismertebb pozícióját a banki ügyintézők munkaköre jelenti, mely pozícióban a legfőbb feladatot az ügyfelek kiszolgálása teszi ki, beleértve a számlanyitást, a hitel felvételt és az ezzel kapcsolatos kalkulációkat, illetve az egyéb kisebb-nagyobb problémák rendezését. Ismert pozíció még ezen szakterületen belül a fiókigazgatók munkaköre is, ami egy adott bankfiók legmagasabb pozícióját jelenti. Ennél is feljebb foglalnak helyet a hierarchiában a banki vezérigazgatók, akik rendszerint legalább 15-20 évet töltenek a banki szférában mire betölthetik ezt a szerepet.

A befektetéssel foglalkozó szakterületek népszerű pozícióját jelenti a befektetési elemzői állás, ahol a fő feladatot a piaci trendek követése, a pénzügyi információgyűjtés, valamint a cash-flow elemzés teszi ki. A befektetési elemző ezen tevékenységeivel a portfólió menedzser munkáját segíti, akinek feladata a befektetési alapok kezelése. Az említett két munkakör mellett a befektetéssel foglalkozó szakterületek alá tartozik a gazdasági újságírók és a befektetési tanácsadók pozíciója is, ahol előbbiben a gazdasági jellegű cikkek írása, míg utóbbiban a pénzügyi tervek készítése, a befektetések kezelése jelenti a tevékenységi kör alapját.

A vállalati pénzügyekkel foglalkozó szakterületek alá rengeteg pozíció tartozik, beleértve a vállalati pénzügyi asszisztensek, a kontrollerek, a könyvelők, a könyvvizsgálók és a pénzügyi igazgatók munkakörét is. Érdemes közülük kiemelni a pénzügyi asszisztensi állást, ami egyfajta belépő pozícióként is értelmezhető a vállalati pénzügyeken belül. Itt a fő feladatot a működő pénzügyes csapat támogatása, illetve különböző adminisztratív tevékenységek jelentik. Nem mehetünk el szó nélkül a könyvelők munkaköre mellett sem, ami talán az egyik legismertebb pénzügyes állásnak tekinthető. Feladataik közé tartozik többek között a számlák, bizonylatok ellenőrzése és rögzítése, a hatóságok felé történő adatszolgáltatás, illetve az éves beszámolók elkészítése. A könyvelői hivatásról egyébként itt írtunk részletesebben:

https://kecskemetallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/1107/konyvelokent-kecskemeten-is-biztos-az-elhelyezkedes

Hasonlóan széles az elhelyezkedési lehetőségek skálája a biztosításokkal foglalkozó szakterületen belül is, hisz többek között ebbe a kategóriába sorolható a biztosítási ügynökök, értékesítési vezetők, biztosítási fiókigazgatók, aktuáriusok és a független pénzügyi tanácsadók pozíciója is. Közülük talán a leginkább a biztosítási ügynökök munkakörét érdemes kiemelni, ez ugyanis egy belépő és igen népszerű pénzügyi pozíció a munkavállalók körében. Feladataik főként a biztosítási termékek értékesítése köré összpontosulnak, ami történhet irodában, de akár magánál az ügyfélnél is. További információk az egyes pénzügyi területekkel kapcsolatban az alábbi cikkben:

https://szendreiadam.hu/karrier/penzugyi-kepzesek/

Pénzügyi képzések Kecskeméten

A pénzügyi munkakörök többségében ugyan jól jön a szakmához kötődő felsőfokú végzettség, azt azonban nem lehet állítani, hogy minden pozíció esetében alapvető elvárás lenne. Azoknak, akik egyetem nélkül szeretnének pénzügyi pályán elhelyezkedni, érdemes lehet megtekinteni a Penta Unió Oktatási Centrum képzéskínálatát, ahol egyebek mellett adótanácsadói, vállalkozási mérlegképes könyvelői és okleveles adószakértői képzettségre is szert lehet tenni. Bővebb információk:

https://www.penta.hu/okj-szakkepzesek/

Pénzügyi képzések

A kecskemétiek ugyanakkor szerencsés helyzetben vannak, mivel a városban a Neumann János Gazdaságtudományi Karán egyetemi végzettségre is szert tehetnek pénzügyi területen, méghozzá a kar pénzügy és számvitel alapszakján. A képzési idő 7 féléves, és elvégzésével sokkal több lehetőség nyílhat a pénzügyi pályán való elhelyezkedésre. További információk:

https://gtk.uni-neumann.hu/penzugy-es-szamvitel

Ha pedig már képzettség birtokában az aktuális állásajánlatokat keresed, mindenképpen látogass el a https://kecskemetallas.hu/ főoldalára, és böngéssz a legújabb nyitott pozíciók között.

 

KecskemetAllas.hu / N.G.