Az emberekben általában az a kép él, hogy egy vezetőnek mindenképpen nyitott, harsány személyiségnek kell lennie, elvégre mégiscsak embereket irányít, amihez elengedhetetlen egy erőteljesebb fellépés. A valóság azonban az, hogy a zárkózottabb, vagyis introvertált személyiségek is képesek jó vezetővé válni, hisz az ő személyiségtípusuk is hordoz jónéhány olyan jellemzőt, ami elősegítheti a vezetői pozícióban való boldogulást. A következőkben amellett, hogy definiáljuk, hogy pontosan kiket is tartunk introvertált személyeknek, bemutatjuk ezeket a legfőbb jellemzőket.
Az introvertált személyek jellemzői
Az introvertált személyeket alapvetően egy higgadt, közömbös vagy akár búskomor vérmérséklet jellemez, akiknek pszichikai aktivitása – az extrovertáltakkal ellentétben – nem a külvilág előtt játszódik le. Rendkívül sokat elemeznek, mérlegelnek, ebből adódóan pedig gyakran a döntéseiket is lassan hozzák meg.
Fontos megjegyezni, hogy a közhiedelemmel ellentétben az introvertált emberek nem felétlenül antiszociálisak is egyben, csupán szűkebb szociális hálóval rendelkeznek. Ennek oka, hogy főként a mélyebb, bizalmi kapcsolatokat keresik, mintsem a felszínes ismeretséget. Lényeges továbbá az is, hogy motivációjuk általában belső indíttatásokból ered, vagyis a külvilág nyomása jellemzően nem befolyásolja őket döntéseikben. További részletek az introvertáltak személyiségjegyeivel kapcsolatban:
Introvertált személyiségű ember vezetőként?
Az introvertált személyiségű emberek függetlenül attól, hogy nem a nyitottságukról és a társaságkedvelő magatartásukról ismertek, ugyanúgy lehetnek jó vezetők. Ennek több oka is van, az egyik például, hogy rendszerint aktív hallgatók, azaz nem csak meghallgatják, hanem részleteiben oda is figyelnek arra, amit a másik mond nekik. Ez pedig rendkívül fontos egy egészséges főnök-beosztott viszony megteremtéséhez, hisz így az alkalmazottak érezni fogják, hogy megértik őket, és nem veszik fél vállról a problémáikat. Ennek eredménye aztán a lojalitásukban és a motivációjukban is tükröződni fog.
Az introvertált embereket jellemző megfontoltság és higgadtság szintén olyasvalami, ami rendkívül jól kamatoztatható egy vezetői pozícióban, akár Kecskeméten is. A vállalati életben minden döntésnek jelentős befolyása lehet a cég életére, így nagyon fontos, hogy az egyes kimeneteli lehetőségek mélységeiben elemezve legyenek. Míg az extrovertált emberek hajlamosak elhamarkodott, főként a megérzéseikre támaszkodó döntéseket hozni, addig az introvertáltak csak a helyzet alapos körbejárást után határozzák el magukat. Ez sokszor pedig lényegesen kifizetődőbb.
Az előbb említettekhez kapcsolódik az introvertáltak remek problémamegoldó képessége is. Jellemző rájuk ugyanis, hogy addig gondolkodnak egy felmerülő probléma megoldási lehetőségein, míg végül tényleges megoldást nem találnak. Ehhez általában nagy segítségükre van a kiváló analitikus gondolkodási képességük is, melynek segítségével komplexebben tudják átlátni az adott problémát, így jó eséllyel hatékonyabb megoldásokat tudnak eszközölni.
Végül pedig nem mehetünk el az eredményorientált szemléletmódjuk mellett sem, amit követve céljuk, hogy kiemelkedően produktívan, magas minőséget fenntartva dolgozzanak. Mindezt persze az alkalmazottjaiktól is elvárják, ugyanakkor saját munkavégzésükkel próbálnak ehhez jó példával szolgálni. További tulajdonságok, amelyek alkalmassá teszik az introvertált embereket vezetői pozíciókra:
https://ludovikacollegium.hu/2021/11/05/a-jo-introvertalt-vezeto/
https://intreniq.hu/introvertalt-vagyok-lehetek-jo-vezeto/
Ha pedig úgy érzed, hogy pozitív tulajdonságaidat egy másik munkahelyen kamatoztatnád, akkor mindenképpen látogass el a https://kecskemetallas.hu/ főoldalára, és böngéssz a legfrissebb állásajánlatok között.
KecskemetAllas.hu / N.G.