A munkavállalók és a munkáltatók kölcsönösen támasztanak egymás irányába bizonyos elvárásokat. Sokszor a hangsúly főként a munkáltatói elvárásokra helyeződik, pedig legalább ugyanennyire fontos az is, hogy ők is megfeleljenek a munkavállalók legfőbb kritériumainak. Máskülönben a munkavállaló könnyen úgy dönthet, hogy máshol próbál szerencsét, olyan helyen, ahol jobb feltételek kínálnak számára a munkavégzésre. Ezt a lépést pedig jellemzően manapság bátrabban meg is teszik, és szinte teljesen kikopott az tendencia, hogy egy dolgozó csak egyszer-kétszer váltson munkahelyet pályája során. A következőkben azokra az esetekre fogunk példákat hozni, amelyek leggyakrabban ösztönzik a munkavállalókat arra, hogy ezt a munkahelyváltásra vonatkozó lépést megtegyék.
Nem megfelelő bérezés
Aligha jelent bárki számára újdonságot, hogy a munkavállalók munkahelyükkel való elégedettségét leggyakrabban a bérezés mértéke és annak igazságossága befolyásolja. Nincs ez másként természetesen Kecskeméten sem, ahol ugyanúgy minden dolgozó fürkészi, hogy vajon az iparigái átlagnak, képzettségének, tapasztalatának és kompetenciáinak megfelelő bérezésben részesül-e. Ha ez nem valósul meg, az nagyon könnyen az elégedetlenségükhöz vezethet, ami az általános munkamorált is ronthatja a cégen belül. Nem beszélve arról, hogy az elégedetlen munkavállalók folyamatosan keresni fogják a jobban fizető lehetőségeket a munkaerőpiacon, magyarán bármikor bekövetkezhet a felmondásuk. Éppen ezért a cégeknek törekedniük kell arra, hogy egy igazságos, és a jövőre nézve is motiváló bérezési rendszert dolgozzanak ki.
Rossz munkahelyi légkör
A munkahelyi légkör ugyancsak jelentős befolyással bír azzal kapcsolatban, hogy a munkavállaló miként vélekedik az állásáról. Ha állandó a stressz, gyakoriak a konfliktusok és a sok az áskálódás cégen belül, akkor természetes, hogy előbb-utóbb besokall és új lehetőségek után fog nézni. Senki sem szeretne ugyanis heti 40-50 órát stresszesen, idegeskedéssel eltölteni. Ennek ugyanis rövid- és hosszútávon is komoly következményei lehetnek mind a mentális, mind pedig a fizikális egészség szempontjából.
Munka-magánélet egyensúlyának hiánya
Nemritka az sem, hogy a munkavállalók, a munka-magánélet egyensúlyának hiánya miatt döntsenek a felmondás mellett. Az élet ugyanis nem csak a munkából áll, és sokan – érthető okokból – rendkívül érzékenyen reagálnak arra, ha úgy érzik, hogy munkájuk miatt semmire sincs idejük és gyakorlatilag sohasem tudják kellően kipihenni magukat. Ezt egy ideig lehet ugyan lehet csinálni, hosszútávon azonban kiégéshez vezet. Erről, vagyis a munkahelyi burnout-szindróma jelenségéről ír hosszabban az alábbi cikk:
https://allasorias.hu/blog/hogyan-elozzuk-meg-detektaljuk-vagy-oldjuk-meg-a-kiegest/
Zsarnok főnök
A rossz vezetés, esetleg egy kimondottan zsarnok főnök szintén megpecsételheti a munkahelyi hétköznapokat. Míg egy kellemetlen természetű kollégát van lehetőség elkerülni a munkahelyen, addig egy vezető beosztású munkatárs esetében ez gyakorlatilag lehetetlen, hisz rendszerint kommunikálni kell vele, és követni az utasításait. Sajnos sokan vissza is élnek a hatalmukkal és agresszívvá, követelőzővé, tehát egyszóval zsarnokká válnak. Ez pedig összességében a munkavállaló elégedettlenségéhez, elvágyódásához fog vezetni. A zsarnok főnök/munkáltató legfőbb ismertetőjeleit az alábbi cikk szedi egy csokorba:
https://allasorias.hu/blog/mikor-zsarnok-egy-munkaltato/
Fejlődési lehetőségek hiánya
Végezetül pedig nem mehetünk el a jövőbeli karrierkilátások mellett sem. A munkaerőpiacon rengeteg vannak olyanok, akik igazi karrieristák, azaz folyamatosan azokat a lehetőségeket kutatják, ami megadja azt a bizonyos pluszt a karrierépítésüket illetően. Ha egy cég nem tud ezeknek a munkavállalóknak világos karrierutat felvázolni és fejlődési lehetőségeket biztosítani, akkor szinte elkerülhetetlenné válik a magas fluktuáció, azaz, hogy egymás kezébe adogassák a stafétabotot az érkező és kilépő munkatársak.
Álláskeresőként az új lehetőség megtalálásához, pedig mindenképpen látogass el a https://kecskemetallas.hu/ főoldalára és böngéssz a legfrissebb állásajánlatok között.
KecskemetAllas.hu / N.G.